Az Isteni szikra
Szívembe írta
Fülembe súgta
Szenvedjem meg újra
Arannyal befújva
Szórjam szét az útra
Hagy álljon fényesen
A meggyalázott urna
Éljen újból közöttünk
A meggyilkolt Attila

Attila

A SZERZŐ ELŐSZAVA:

1999. május 9-én kezdődött. Több ezer kilométernyire Magyarországtól, egyszer csak szemben ültem József Attilával. Szelíd, csendes, higgadt és bölcs volt. Órákig pihent ágyam mellett, s egyszer csak megszólalt. Azonnal felismertem. Hirtelen párbeszédbe folytak verseink forrásai, s egymást siratták, ölelték, bántották, bátorították csörgedező soraink. Mindig verssel válaszolt. Néha csak a vers egy-egy sorával, de sosem maradt néma. Még most is kérdez. Sokszor hallom. E pezsgő találkozásnak emlékkönyve a "Forgószélben próbáltam állni." Évek óta írok, s minden kötetem más fényeket szül, más árnyakat vet, más földet szánt, de ugyanarra néz. Eddigi alkotásaim közül most talán erre a rövid kis párbeszédre vagyok a legbüszkébb, s úgy érzem, valami hihetetlenül misztikus és erőteljes kincsre találtam József Attila verseiben, szerelmeiben, harcaiban, bölcsességében, keresésében, kérdéseiben. A kincs még nincs kiásva.
Talán sikerült a port egy kicsit lefújnom róla.

József Attila 32 éves volt, amikor meghalt.
Én most annyi vagyok, amikor sikoltó és suttogó sorai
feltépték, vagy megnyugtatták bensőmet.
Éltünk? Egyformán? Hányszor haltunk meg közben?

András:
Bemutatkoznál Attila?

Attila:
József Attila (1924. szeptember)

András:
Ez mélyen szép és szépen mély

Attila:
Óda

András:
A megnyugvás emléke sikolt
S beleremeg a hangos csend
Nem vagy itt, de mégis látlak
Ismét eggyé lett a lent és fent

Attila:
Óda, bizonyos soraim aláhúzva

András:
A szerelemben nem lehet részt venni
Csak feláldozódni és némán belehalni
Felulről tapsikolni
Fellángolni
Elhamvadni

Attila:
Ne tékozold bizalmadat (Vigasz, 1933. október 19.)

András:
Nagyon bölcs!

Attila:
Altató

András:
Hangvers

Attila:
Altató

András:
Minden zaj mögé
Csendet álmodok
Kegyetlen felnőttvilágból
Egy gyermekbe zuhanok
S elbújva játszom olyan játékokat
Ahol nincsenek vesztesek
Ahol senkit nem bántanak

Önmagam ringatom bölcsőmben
Nincs olyan kéz, mely ismerné azt
A lengést, amelyre vágynék
Elhittem, hogy nincs is rossz.

Attila:
Ajtót nyitok

András:
Tévedésem nem hagy aludni,
Igenis van gonosz
Igenis le lehet győzni
Ennyit akartam csak mondani!

Minden hiányt éberen őrzök
Nincs ki már szeretne
Nincs ki édes teát főzne
S kötést rakna sebemre

Attila:
Modern szonett

András:
Emberi bölcselkedésünk
Nem lehet azonos az Isteni igazsággal
Természetszerű, hogy nem,
Vagy csak félre, esetleg félve értjük.

Attila:
Leülepszik

András:
Feladtad a reményt, hogy küzdj
Beleszerettél szennyedbe
Már nem harcolsz, nincs mi lelkesítsen
Álmaid táplálod emlékbe temetve

Attila:
Emberek

András:
Békét kötni a szegénységgel
Csak az tud,
Akit nem irigyeltek a koldusok.

Attila:
Leülepszik. Légy ostoba.

András:
Ijedt majmok?
Kétszer is?

Attila:
Én nem tudtam

András:
Nyugodj meg testvér.
Van bűn, melyben minden élő vétkes
Az első szívveréstől cipeljük koporsóját
A lehetőségnek, hogy romboljuk mi ékes.

Attila:
Boldog hazug

András:
Ezt nem értem

Attila:
Temetés után

András:
S a gyásszal, s veszteséggel
Nem tudtunk még bánni
Nem értettük hogyan is kell
Az életnek szolgálni.

Attila:
Mint gyermek

András:
Kuporogva félsz,
Ha rosszul élsz

Attila:
A bűn

András:
Nagyon érdekes, hogy mennyire foglalkoztat
Attila, a bűn kérdése.
Talán érteni akarod
Büntetésnek vélt ajándékaid
Bár szögekkel és megdobálva,
De élsz, s a megjárod a Himaláját.

Kegyelem nélkül lehetetlen érteni a bűnt
De mégis foglalkoztat
Megriaszt, s acél harangot kongat
Ártatlannak hitt vádjaid felett.

Attila:
Emberiség.

András:
XX. század. És XXI.

Attila:
Ősz. Majd emlékezni jó lesz.

András:
Egyszer megérted majd szenvedésed okát
S mosolyra fakaszt mindaz az égben
Ami a földön csak bánt és csak gyaláz

Attila:
Harag

András:
Nagyon is merem. Ismerem

Kitartok melletted
Nem leszek buta
Parázsba majd lángot lopok
Ha elfogyott a gyufa

Attila:
Levegőt!

András:
Gyűlölöm a rossz szocializmust!
Sohasem volt tiszta!

Attila:
Kései sirató

András:
Ez egy gyönyörű kiáltás
Szomorú, szívet tépő könyörgés
Nagyon mély és nagyon szánalmas!

Szép elkeseredettség
Rajongó szerelem
Szomorú szegénység
Elment a kedvesem

Attila:
Ha a hold süt

András:
Nagyon plasztikus kép. Vincent van Gogh.

Attila:
Amit szívedbe rejtesz. Gyermekké tettél.

András:
Ez gyönyörű és tiszta!
Ez teljesen igazi
Más embert jól és tisztán szeretni!
Önmagamat temetni, és újjászületni!

Attila:
A Dunánál

András:
Mindig. Nagyon szép.

Attila:
Indiában, hol éjjel a vadak

András:
Az ember, ha a halhatatlanba hatol
Csak pusztít, s házat hiába épít, vakol
Minden megszűnik, mert nem lehet
Rácsba zárni felhőket és harmatot

Attila:
Balatonszárszó

András:
Elmegyek oda, ahol majd meghalok
S ismerősként köszöntenek
Reményvesztett angyalok

A növény mozog
Az állat pusztul
A vihar játszik
Embernek nincs itt helye

Mégis kihűlt és árván hagyott
Aki adott és elvett
S végül teljesen meglopott

Attila:
Jaj, majdnem

András:
A szeretetben nincs félelem
Így hát csak rímekbe rendezem
Sikertelen küzdelmem
Életem és életem

Között.

Attila:
Világosítsd föl

András:
Mekkora kiábrándultság
Szül ekkora borzalmat
Rózsaszín gázkamrákat
És ördögoltárokat

Attila:
Az a szép, régi asszony

András:
Biztos, hogy ki akarok törni
De tanulnom kell álmodni
És tanulnom kell ölni

Attila:
Irgalom

András:
Őrült világ
Őrült élete
Őrült halálba
vezet

Attila:
Judit

András:
Teljesen elhidegültem
S nincs takaróm
Ami fel tudna melegíteni
Magam dobtam hamuba
Az előbb

Attila:
Aki szeretni gyáva vagy

András:
Ki a gyáva igazából?

Attila:
Kosztolányi

András:
Megértetted, hogy kit temettél?
Hogyan gyaláztad bimbó reményét?

Attila:
Nagyon fáj

András:
Nagy bölcsesség

Attila:
Nagyon fáj

András:
Annyit érünk,
Ameddig elérünk.
Annyi az értékünk,
Amennyire szeretünk.

Attila:
Nagyon fáj

András:
Meg kell sérülni,
Hogy megismerd a fájdalmat
Mindenütt sajog;
Egyedül vagyok.

Attila:
Majd megöregszel

András:
Ezt ismerem

Attila:
Mint a mezőn

András:
Fantasztikus képek

Attila:
Kirakják a fát

András:
Csalódások
Álmok
Ambíciók
Kudarcok
Felvállalás
Hordozás
Élettelen
Sorba rendezések

Attila:
Elmaradt ölelés miatt
Ne bántsd

András:
Tárgyként eldobni
A régit, az érzőt
S némán világra hozni
Az árvát, a vérzőt

Attila:
Ne bántsd

András:
Hát? Kicsit Villon?

Attila:
Magány

András:
Már nem vagyok itt.

Attila:
Magány

András:
Mégis azonosultatok?

Attila:
Magány

András:
Miért átkozódsz más torkára
Ha benned rothad bűnöd
Miért a vádlás a tüske
A gyűlöletnek befelé száll füstje.

Attila:
Kiáltozás

András:
Az ember
Isten nélkül
Is csak szeretni vágyik

A felelőséget félretoltam
Így elrejtőzök kiskunyhómban
Várom, hogy rámnyisson és meglepjen az Isten
S örök fagyhalálból végleg felmelegítsen

Attila:
Kiáltozás

András:
Azt hitted,
A halál majd megpihentet
De ez a menhely már nem ismeri majd
A hideget, ami elol menekülsz
S hamarosan vágyni fogod a
Szellőt,
A semmit,
A mindent!

Attila:
Azt mondják

András:
Ismerlek

Attila:
Kész a leltár

András:
Van e nemes halál?

Attila:
Kész a leltár

András:
Van e nemes halál
Mit emberkéz darál
Megkövesedett szívből
Elázott péppé
Titokból titokba
Csonkult és torz fél egésszé!

Attila:
Könny emlékek

András:
Magányos bizonytalanság
Bizonytalan magányosság

Attila:
Semmi

András:
Talán csak én is
Egy poggyász vagyok
Ecsédi és Vizi álpályaudvarán
Ahol a semmi a semmi.

Attila:
Semmi

András:
Az utolsó éved jön

Attila:
Thomas Mann üdvözlése

András:
Gyásztól a vágyig
Sírtól az ágyig
Halálból szerelembe
Csalódásból kegyelembe

Attila:
Ős patkány terjeszt kórt

András:
A háború - akár benned akár velünk - ronda
Eltorzult hazugságok gyomként csokorba fonva
A pusztítás - miattunk vagy tolünk - gonosz
Mindig gonosz, nagyon gonosz!

Attila:
Már régesrég rájöttem én
Nincs alku. Ars Poetica.

András:
Micsoda feltétel
Micsoda kiáltás
Mögöttem a pokol
A visszapattant vádlás

Micsoda mérce
Feloldozott gátlás
Bekerített forrás
Lehorgonyzott áldás

Attila:
Megméressél!

András:
Törődik és
Megvéd és
Harcol érted
Hűen fogja kezedet
Megkarcolja kereted
Viseli a keresztet

Attila:
Nem emel föl

András:
Könyörögj!

Attila:
Nem emel föl

András:
Magam mászom oltárodra
Kételyeim lerombolva
Lehámozva vágyaim, szerelmeim
Eléd kúszom; ölj meg megint

Attila:
Ezerszer fájt, míg szeretni tanultam (Flóra 1937. Március)

András:
Hát te se kellettél senkinek Attila?

Attila:
Reggeli fény

András:
Festményvers
Egyiknek se jó
Kopár illúzió

Attila:
Bukj föl az árból

András:
Nincs hova kapaszkodni
József Attila
Lekésted a poklot,
S úgy hiszed, az angyalvilág
Nem terád lett szabva

Attila:
Meghalt Juhász Gyula

András:
Sajnálat nélküli gyászt kaptál testvér
Hiába kiabálsz, üvölt hangod
Vattakarcolatba téved
Nem halljuk, nem tudjuk
De hisszük, hogy már érted!

Attila:
Születésnapomra

András:
Harminckét éves vagyok én
Szivacs szívem nem lett kemény
Élek.
Félek.

És feláldozom én vakon
Amit vettem most adom
Voltam.
Holtan.

Attila:
Jön a vihar. Hazám.

András:
És rám köszönnek megint,
A többször megírt motívumok.

Hát, én erről sosem tudnék verset írni.

Attila:
Kedvesem betegen

András:
Mint aki orvosért
Vágtat vad utakon
S zenét csiszolnak
A kerekek a sárban
Úgy rettegek egy emlékért
Szétszabdalt, szerető magányban

Attila:
Csak az olvassa

András:
Benned él a vadon
A küzdés és a vihar
A lelked néha mégis
Szikár falat kapar

Attila:
Én nem tudom

András:
Ez szép. Ettől szép.

Attila:
Sas

András:
Saját szerelmed tett nyomorékká
Magad pusztítod magadat
Minden barát elhagyott már
És mestered az akarat
Nem törhet szét falakat
Mindenen már érclakat
Áshatod a sírodat

Attila:
Csak most

András:
Elment. Mindkettő.

Attila:
Tudod, hogy nincs bocsánat

András:
Emlékkönny

Attila:
Tudod, hogy nincs bocsánat

András:
Emlékkönyv

Attila:
Könny, fehér ruhában

András:
Ez szép

Attila:
Az árnyékok

András:
Ez gyönyörű

Attila:
Ha nem leszel

András:
Mindenki halogat.
És mindenki a halogatásnál rontja el."

Attila:
Ha nem szorítsz

András:
Ez nagyon mély

Attila:
Majd

András:
Nem ment meg, aki már nincs itt
Nem véd meg, aki még nem jött el
A jelenben van a titokzatos válasz
S hogy még élsz, tudd ez a jel!

Attila:
Ne légy szeles

András:
Ragyogva. Gagyogva.
Bűntelen. Meztelen.

Attila:
Gyönyört láttam

András:
Fegyvert ragadni gyengeség
A sivatagban is rejtozik eleség
Akárhogy is megaláz az ellenség
Háborúzni kérem szépen ne tessék!

Attila:
Szaggatlak, mint a fergeteg

András:
Harcos szerelem. Pusztító kegyelem.

Attila:
Költőnk és kora

András:
Csak játékból írtad
Mégis vádol körtáncod
Mosolyod üvöltést takar
Szánalmas e kudarcod.

Attila:
Miben hisztek

András:
Mondatkincs.

Attila:
Egy költőre

András:
Itt vagy felejtve
Frissen elfelejtve

Attila:
Az Isten itt állt a hátam mögött

András:
Tudtad? Vagy csak féltél tőle?
Hagytad? Titkod. Titkok őre.
Öltél? Éltél?
Fáztál? Égtél?
Hittél? Kértél?

Attila:
Le vagyok győzve

András:
Ember vagy és nevetséges
Fájó örömök között
Szeretetre éhes.

Attila:
Talán eltűnök hirtelen

András:
Talán eltűnök hírtelen
Talán kísértek évekig
Talán itt állok kincstelen
Talán én vagyok a hetedik

Talán túl hamar felnőttem
Talán túl sokat akartam
Talán túl mélyen szerettem
Talán csak sebeim vakartam

Egyedül maradtam

Attila:
Drága barátaim!

András:
Tartozni vágytam közétek
Kezeket nyújtottam felétek
Töviskés belém mart tömérdek
Válasz nélküli kísértet miértek

Attila:
Karóval jöttél

András:
Beengedtek a világba
Besunnyogtam - hiába
Kincseim már elszórva
Gyűjteményem felszúrva

Bámuljátok nyomoromat
Elmellőztem megváltómat
Csak Júdásokat találtam
Aranyszél palástokban

Attila:
Íme, hát megleltem hazámat

András:
E sivár, síró forgószélben
Mindvégig simogatott az Isten
Mégis minden gyöngédséget
Fekete rút átoknak hittem

Attila:
Íme, hát megleltem hazámat

András:
Anyád várt. Egészben.
S te csonkán érkezel?
Mit üzensz a világnak?
És mit tanácsolsz nekem?

Attila:
Íme, hát megleltem hazámat

(Párbeszéd József Attilával)
2000